Kalifornia állam főügyésze keresetet nyújtott be szerdán az amerikai szövetségi kormány ellen a mexikói határra tervezett határkerítés miatt, újabb akadályt gördítve Donald Trump elnök egyik legfőbb kampányígéretének megvalósítás elé.
Bár érthető Donald Trump Észak-Koreával szembeni dühe, önző dolog lenne az amerikai elnöktől, ha a tegnapi ENSZ-közgyűlésen elmondott beszédéhez hasonló retorikával nukleáris háborúba sodorná a térséget - írja mai véleménycikkében a Kínai Kommunista Párt angol nyelvű hivatalos lapja, a Global Times.
Kemény figyelmeztetést adott ki Donald Trump azoknak, akik Észak-Koreával üzletelnek, valamint kiemelte: ha szükséges, Amerika képes teljesen megsemmisíteni az elszigetelt országot. Szíriát és Iránt is megemlítette az ENSZ közgyűlésén az elnök; ezek az országok rezsimjei szerinte globális fenyegetést jelentenek.
Túlbürokratizáltnak és nem hatékonynak nevezte az ENSZ-t hétfőn Donald Trump amerikai elnök a világszervezet megreformálásáról szóló magas rangú tanácskozáson New Yorkban.
Rex Tillerson amerikai külügyminiszter egy vasárnapi televíziós interjúban kijelentette, hogy "megfelelő feltételek esetén" Washington mégsem lépne ki a párizsi klímaegyezményből.
Az összesen több mint ezermilliárd dollárt kezelő intézményi befektetőkből álló egyesület felszólított 60-at a világ legnagyobb bankjai közül, hogy lépjenek fel a klímaváltozás ellen és akadályozzák meg a katasztrofális károk bekövetkeztét - írja a Financial Times.
Nem osztják a nagy intézményi befektetők Donald Trump véleményét abban, hogy nincs klímaváltozás, sőt, egy friss felmérés szerint a megkérdezett befektetők kétharmada még növelné is az olyan befektetéseket a portfólióban, amelyek a klímaváltozás ellen harcolnak - számol be a hírről a Financial Times.
Az Egyesült Államok felé közeledő Irma hurrikán veszélyeire figyelmeztette a floridaiakat pénteken Donald Trump amerikai elnök. Trump maga is komoly veszteséget szenvedett el, Irma ugyanis lerombolta 11 hálószobás villáját Saint Martin szigetén.
Minimum féltucat jelöltje van a Fehér háznak Janet Yellen helyére jövő februártól, amikor lejár a Fed elnökének mandátuma - tudta meg a Bloomberg. A hírügynökség a lehetséges jelölteket is sorra vette.
Az amerikai elnök, Donald Trump azt mondta csütörtökön, hogy nem katonai megoldást szorgalmazna Észak-Koreával szemben, de ha mégis katonai beavatkozásra kerül sor, az egy nagyon szomorú nap lesz a Phenjannak.
Tegnap egy amerikai szenátusi testület jóváhagyta Donald Trump elnök választását két kulcsfontosságú pénzügyi felügyeleti pozícióra, annak ellenére, hogy a demokraták szerint a kinevezett szakemberek "túl közel vannak a piachoz."
Donald Trump amerikai elnök szerint az Irma a valaha látott legerősebb hurrikán
Donald Trump amerikai elnök meglepetésre egyezséget kötött a kongresszus demokrata párti képviselőivel arról, hogy három hónapra megemelik az adósságplafont, így december közepéig elhárult az államapparátus leállásának veszélye. A megállapodás azért érdekes, mert ezzel saját pártjával ment szembe Trump.
Washingtonban készen áll az elnöki rendelet a Phenjannal kereskedelmi kapcsolatokat fenntartó országok ellen - közölte Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter szerdán újságírókkal.
Miközben az Egyesült Államok az Észak-Korea elleni újabb fellépését tervezi, többen is azt javasolták a Trump-kormánynak, hogy a legnagyobb kínai bankokat szankcionálja, ami talán a leghatékonyabb módja lenne az Észak-Koreára való nyomásgyakorlásnak - írja a CNBC.
A vasárnap Észak-Korea által végrehajtott kísérleti atomrobbanás immár a hatodik, és minden korábbinál nagyobb erejű volt. Az USA válaszlépéseket tervez.
A megbékítés politikája Phenjannal szemben nem működik - hangsúlyozta vasárnapi Twitter-üzenetében Donald Trump amerikai elnök a legújabb észak-koreai kísérleti robbantásra reagálva.
Az amerikai gazdasági élet befolyásos szereplői nyílt levélben kérték Donald Trump elnököt, hogy ne utasítsa ki az országba gyermekként érkezett illegális bevándorlókat.
Odaragasztották magukat a kifutópályára.
Egyelőre a jegyárcsökkenésre sem panaszkodnak, a Ryanairrel ellentétben.
Újabb beszédet tart az Ovális Irodában.
A növekedés szerkezetének kell megváltoznia.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.